Községünkben megtartott rendezvényekről tájékozódhat ebben a menüponban. Települési állandó rendezvényeink: Nemzetközi Nőnap, Férfi nap, Falunap, Mikulás nap és Idősek napja. Az itt nem szereplő rendezvények az Aktuális menüpontban találhatók. |
|
|
Mikulás-napi rendezvény - 2011. december 04. |
|
|
|
Kistolmács Község Önkormányzata 2011. december 4-én, vasárnap tartotta hagyományos Mikulás-napi rendezvényét, melyre a falu gyermekeit várták szeretettel. A Mikulás érkezését zenés bohóc műsor színesítette és előzte meg, melyet a gyermekek nagy lelkesedéssel fogadtak. Azt est fénypontjaként kicsiny településre látogatott a nagyszakállú, piros ruhás Mikulás, aki puttonyában minden gyermeknek ajándékot hozott. |
|
|
|
Idősek-napi rendezvény - 2011. november 19. |
|
|
Kistolmács Község Önkormányzata 2011. november 29-én tartotta immár második alkalommal idősek-napi rendezvényét. Birkás Zoltán köszöntőjében megköszönte az időseknek, hogy a fiatal generáció számára megteremtették a jövőt, valamint köszöntötte a falu legisősebb lakóját. A estet az idősek számára Mákvirág Citerazenekar előadása tette felejthetetlenné.
|
|
|
|
|
|
I. Kistolmácsi Falunap és az Alsóhegyi-kilátó ünnepélyes avatása |
|
|
|
2011. július 17-én, vasárnap az önkormányzat, Kistolmács Jövőjéért Közhasznú Egyesület és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat jóvoltából került megrendezésre az I. Kistolmácsi Falunap. A rendezvény reggel horgászversennyel kezdődött, majd a kistolmácsi Alsóhegyen szentmisével egybekötött ünnepélyes keretek között felavatták a kilátótornyot. |
|
|
A község kempingjében fellépők várták az érdeklődőket, mint a murakeresztúri Rozmaring Asszonykórus, Bajcsai Dance csapat, és Fatima Zumba Dance csapat. Nevezni lehetett a helyi főzőversenyre is, melyet Tímár József és Tímár Zoltán vezénylésével a Letenyéért Közéleti Egyesület csapata nyert. A napi programot színesítette a kispályás labdarúgás, korongozás, arcfestés, tűzoltó bemutató, hab-party, kerékpáros ügyességi verseny, petrencerúd tartás, kötélhúzás, valamint a mobil eMagyarország pont. Színvonalas produkciót nyújtottaK a letenyei mazsorettek. Az est folyamán a Mercy Együttes több órás műsora szórakoztatta a közönséget. Fényképek a Galéria menüpontban megtekinthetők. A Zalai Hírlap cikke megktekinthető itt: Falunap és kilátó avatás |
|
Férfi Nap |
|
|
2011. május 14-én, szombaton délután került megrendezésre - talán egyedülálló módon a megyében - településünk kempingjében a neves esemény. A résztvevők megkóstolhatták a finom gulyást és a magyaros pásztortarhonyát. A rendezvényen került bemutatásra a település "Frédi-Béni" fából ácsolt járműve, melyet ki is próbálhattak a jelenlévők. További képeket a Fényképalbum tartalmaz. |
|
|
|
|
|
Nemzetközi Nőnap ünnepsége 2011-ben |
|
|
|
2011. március 5-én Kistolmácson délután 17 órakor a falu lányai, asszonyai gyülekeztek a község Művelődési házában. A nőnapi rendezvényen a polgármester köszöntőjét követően a falu gyermekei megható verssel kedveskedtek nőnap alkalmából megjelenteknek. Az ünneplő lányokat és asszonyokat a tótszentmártoni tambura zenekar színvonalas zenés és dalos műsora szórakoztatta. |
|
|
|
Idősek napja |
|
|
|
2010. december 14-én, szombaton délután került megrendezésre településünk idős lakói számára megtartott Idősek napi és adventi megemlékezés. Birkás Zoltán polgármester köszöntőjében kiemelte az idős emberek megbecsülését és köszönetét fejezte ki az idősek iránt. Rendezvényt az adventi időszak és a karácsony meghittsége tette ünnepélyessé. Az ünnepségen műsorral kedveskedett a Mákvirág Citerazenekar. (Fotó: Szakony Attila, Zalai Hírlap) |
|
|
|
|
|
Mikulás ünnepély a Művelődési házban |
|
|
|
2010. december 4-én délután 17 órakor Mikulás ünnepélyt tartott Kistolmács Község Önkormányzata. A rendezvényen közel 40 gyermek jelent meg és várta a Télapó érkezését. Az összegyűlt gyereksereget a zalaegerszegi Griff-bábszínház karácsonyi műsora szórakoztatta, majd a téli, hideg, zod és fagyos estén megérkezett a nagyszakállú Mikulás is, aki örömmel hallgatta a gyerekek versét és éneklését. |
|
|
|
Nőnapi ünnepség 2010-ben |
|
|
|
2010. március 6-án került megrendezésre Kistolmács Község Önkormányzat jóvoltából a Nőnapi ünnepség, melyet a művelődési házban tartottunk. A rendezvény a polgármester köszöntőjével vette kezdetét, majd a falu asszonyai, lányai operett műsor keretében élvezhették a zalaegerszegi énekművészek színvonalas és hangulatos előadását. |
|
|
|
|
|
Mikulás látogatott Kistolmácsra |
|
|
|
2009. december 5-én délután 16:45 órakor Kistolmács Községbe látogatott a pirosruhás, nagyszakállú Mikulás. A Mikulás érkezését Mutyi bohóc és Hótündér zenés műsora előzte meg. A gyermekeknek ajándékokkal kedveskedett a Mikulás, majd az önkormányzat szervezésében egy kis finomságra invitáltuk az ünnepségen résztvevőket. |
|
|
|
|
Nőnapi ünnepség 2009-ben |
|
|
|
2009. március 8-án délután 16:30 órakor Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testülete Nőnapi ünnepséget tartott. Az ünnepséget Tóth Károly polgármester nyitotta meg aki köszöntőjében kiemelte a nők szerepét a XXI. században. A köszöntőt a zalaegerszegi színház ünnepi operett gálaműsora követte, majd az önkormányzat a jelenlévő lányoknak és asszonyoknak kis ajándékkal kedveskedett. |
|
|
|
|
|
Télapó Kistolmácson |
|
|
|
2008. december 6-án délután 17:00 órakor Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testülete Mikulás-napi rendezvényt tartott a község Művelődési Házában. A gyermekek és szüleik izgatottan várták a Mikulás érkezését, melyet Mutyi bohóc zenés show műsora előzőtt meg. Az ünnepségen találkozhattott a közönség a hótündérrel, a Mikulás manóival, Mutyi bohóccal, majd kisvártatva ellátogatott a gyerekekhez a nagyszakállú, piros ruhás Mikulás. |
|
|
|
Tóparti koncert Kistolmácson |
|
|
|
2008. augusztus 15-én a Táplánkereszt Apáczai Csere János Általános Iskola fúvószenekara 18:00 órai kezdettel koncertet adott a község tópartján, melyre szép számmal jelentek meg érdeklődők. A koncert a tóparton kb. fél órás időtartalommal zajlott, mely alatt ismert dallamok csendültek fel, amit az érdeklődő közönség nagy tapssal fogadott. |
|
|
|
|
|
Nőnapi ünnepség 2008-ban |
|
|
|
2008. március 7-én rendezte meg a Művelődési Házban hagyományos nőnapi megemlékezését Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testülete. Köszöntőt mondott Tóth Károly polgármester. Köszöntőjében kiemelte a női nem fontosságát, majd ezt követően a falu gyermekei mondtak köszöntőt. A nőnapi rendezvény ajándékozással, majd mulatsággal folytatódott. |
|
|
|
Pirosruhás Mikulás járt Kistolmácson |
|
|
|
2007. december 9-én Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő--testülete Mikulás ünnepséget rendezett a Művelődési Házban, ahol közel 40 gyermek és szüleik izgatottan vrták a nagyszakállú, piros ruhás Mikulást. A mikulás érkezését Mutyi bohóc zenés, táncos show műsora előzte meg, melyet az ünneplő közönség nagy tapssal fogadott |
|
|
|
|
|
|
|